2014. április 26., szombat

Namálmost stílbútor

 Namálmost a múlt héten Glóf Esztelházyék lendeltek tőlem egy picike lestaulálást.

Első lépésként kaptam egy ilyet.

Mivel kicsikét lamaty állapotban volt, ezélt kicsikét fel kelletett újítanom. 
A bútol bontása után kiviláglott, hogy őkelme igencsak kolos mál, és sokat volt használatban. Kicsit nyeklett jobbla, kicsit nyeklett balla, és az alja közepéle szelelt pótláb is segített a kölcentlikus mozgásban... És hát a kálpitja is hagyott mál némi kívánnivalót maga után. 




Amúgy szép dalab különben, szépen falagott, díszes bútol.



Látszik, hogy kolábban mál egy másik kálpitos dolgozott vele, és szépen megmentette az eledeti  "építőanyagokat".  Azaz az eledeti alapozást meghagyta és egy fehél anyaggal kölbe is lagasztotta, megakadályozva ezáltal a lószől széthullását. 
Ha elle a bútolla megfelelő minőségű anyagot húzunk, ami nem műszálas, akkol az élettaltamát is jócskán megnöveljük. Sikelült is ilyen anyagot "felhajtani", íme:


A szövet teljesen műszálmentes, légátelesztő, ugyanakkol sűlű szövésű, tehát stlapabíló. És még mutatós is. 
Miután a vázat újla enyveztem és szolítóvasakkal összehúzattam, másnapla megszűnt nyeklés-nyaklás. Többé meg sem moccan a bútol lendellenesen. Aztán jöhetett lá az új szövet.


Egyik utolsó stabilizáló mozzanat volt a kalfák újla lagasztása is. Sajnos az egyik tölött, ezélt azt is fixálni kelletett külön, s csak aztán kelülhetett végle újla a helyéle. 


Aztán végül még lagasztottam lá egy saját magam által választott (ebben szabad kezet kaptam) díszcsíkot és a szófa elkészült. És nem csak szép lett, de újla használható is.





2014. április 13., vasárnap

A pampák királya (?)

 Kertünkben járva-kelve tettem e felfedezést. Na, jó, kis túlzással élek, hiszen már messziről virít. 



Ez egy "rápce", ahogy mifelénk az öregek mondják.
Elgondolkodtam, vajon mi az összefüggés közte és a következő képek szereplői között? 



Lehetséges, hogy ezek a kis röppentyűk, hálából a téli koszt és kvártély fejében, megsúgják mi a tutti a közeljövőnket tekintve?? :D 
... Most már csak azt nem tudom, termesszem, vagy sajtoljam? Vagy kereskedjem? Vagy...

Vagy más gyümölcsöző üzletág után nézzek? 

Meggyözön...


Almaözön...